Állandó programok a Zichy ligetben
2018. május 11–19.

• Lepkeház – Libbenő, röppenő, színes szépségek, textilből és más anyagokból készített léleklepkék a fák között

Libbenő, röppenő, színes szépségek, textilből és mindenféle más anyagokból készített léleklepkék népesítik be a Lepkeházat a Fehérvári Művészek Társasága tagjainak, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjainak és természetesen a fesztivál látogatóinak köszönhetően. A programba egyének és családok, tartózkodók és lelkesek is bekapcsolódhatnak! A nagyméretű, áttört, fa rácsszerkezet éjszaka is különleges látványt nyújt a ledes világítással.

MOST Pavilon fotókiállítás – A Pelikán Galériában június 8-ig látható kiállítás ligeti „nyúlványa”

Ha a fotókat már végignézte, a pillanatot megörökítő művészekről készült pillanatképeket itt, szerte a ligetben leli meg a látogató.

Szakítás – Meglepetésszerűen előbukkanó műtárgyak a Fesztiválligetben

A meglepetésszerűen előbukkanó műtárgyak az egész park bejárására inspirálják a látogatókat. Az egyik ilyen alkotás Miklós János bokrok között rejtőző Szakítás című kerámia szobra. Keresgéljen, nézelődjön, sok minden más is bujkál a ligetben!

Land art – Varga Gábor Farkas szabadtéri installációi növényi anyagokból és kavicsokból

A land art a természeti környezet formavilágát és kellékeit (térszínformák, sziklák, kövek, növényzet) szabadtéri installációk létrehozásához alkalmazó művészeti irányzat. A fesztivál idején Varga Gábor Farkas műveit láthatjuk a Zichy ligetben: az Átkötés című gyeptégla és kavics felületekből kialakított, hímzésmintát formázó járható installációja a kavicsos sétányba épül be. A Nagymosás című alkotást, a szárítókötélre, vállfára, ruhafogasra akasztott ruhákat formázó, természetben talált növényi anyagokból font alakzatokat a park területén elszórtan elhelyezve fedezhetik fel az érdeklődők.

Optikai játékok – Arany Gold Zoltán kukucskálós és fotózásra csábító optikai játékai

Arany Gold Zoltán játékra hívja a fesztivál látogatóit. A fák között kifeszített fonál installációba színes fóliák illeszkednek, amelyeken keresztül sajátos színű, izgalmas fotókat készíthetnek a vendégek a ligetről, a liget látogatóiról. A 3d hatású Tűdombormű plexihasábokból áll össze, amely szintén sajátos optikai élményt nyújt, különösen este, az izgalmas megvilágításnak köszönhetően. A dombormű – amelyet az érdeklődők maguk is alakíthatnak – minden tüskéje egy-egy centiméter áttetsző plexi rúd, ezek vezetik a fényt, amit az esti órákban napfény hiányában egy beépített led szalag pótol. Ezen kívül több, a korábbi fesztiválokon már kiállított, kukucskálós játék várja a kíváncsi, leselkedésre hajlamos nézőket.

Kortárs odú – lyukkamera projektek a Pelikán Galériától a Zichy ligetig

Keressék a MOST kiállítás megnyitó sétáján camera obscurákkal készült képeket a Kossuth utca – Fő utca – Zichy liget útvonalon! Kandeláberek, esőcsatornák, kresztáblák oszlopain találják meg őket.

Válogatás a móri Public Art anyagaiból – A Fehérvári Művészek Társasága tagjainak munkái

A Public Art egyik legnagyobb erénye, hogy kapcsolatba kerül a művészet és az alkotófolyamat az utca emberével – ezt az élményt most a Zichy ligetben is megtapasztalhatjuk. A Móron öt éve hagyományosan megrendezett Public Art kiállítás néhány darabját, a Fehérvári Művészek Társasága tagjainak munkáit a Kortárs idején kiállítják a parkban. Művészek és művek: Szarka Tamás – Végállomás, óriás ágykeret lefolyócsővekből, esti LED-es világítással; Burján Norbert – Egy bogár útja, újrahasznosított sörösdobozokból, este megvilágítva; Pintér Balázs – E-KERT, illetve Uralkodás című alkotása; Mosberger Róbert – Párbeszéd légyfogóval, lábnyomokkal, régi paraszti ágykeretekből összeállított installáció; Rohonczi István – Kapcsolatok, viszonyok című műve. 

Kertmozi – A fesztivál minden napján 20–21 óráig: válogatás a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Magyar Média Mecenatúra programjának támogatott filmjeiből, a 6. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alkotásaiból, valamint a Budapesti International Documentary Festival (BIDF) versenyfilmjeiből. 21 órától nagyjátékfilmek, részletes program a napi műsorban. Esőhelyszín és esőnap nincs, kedvezőtlen időjárás esetén a vetítések elmaradnak. Ilyen esetekben a kisfilmeket később levetíti a Barátság mozi, a nagyjátékfilmek pedig a szokásos műsorrendben nézhetőek meg a város művészmozijában. Részletes műsor: www.baratsagmozi.hu

Május 10., csütörtök

20.30 – 21.30 Nulladik nap a kertmoziban (Zichy liget)
     FODRÁSZ SZTORIK – Iris Zaki – 36'
     TORONY – LÁZ – Mr. Maximilien Van Aertryck, Axel Danielson – 16'

   

Május 11., péntek

16.30 „Hóbortos ultramodernek” a Műkertben – Kecskeméti Művésztelep 1909–1919. Köszöntőt mond: Cser-Palkovics András Székesfehérvár és Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere, megnyitja: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, megtekinthető: november 4-ig (Szent István Király Múzeum – Deák Gyűjtemény, Oskola u. 10.)

18.00 Zászlófesztivál – Utcai művészzászló-kiállítás. Köszöntőt mond és a fesztivált megnyitja: Cser-Palkovics András polgármester és Falvay Miklós médiaművész, közreműködik Lits Zsuzsanna és Hámori Zsófia fuvolán, valamint a Székesfehérvári Balett Színház társulata. A zászlókiállítás megtekinthető május 9–20. között (Belváros, Fő utca)

19.00 Zenés emberszabás – Herczku Ágnes, Lackfi János és Sinha Róbert koncertje (Zichy liget – esőhelyszín: Táncház)

20.00 – 21.00 Kertmozi: Rövidfilmek:
     CIGÁNYOK – Sára Sándor – 17'
     PRÓBAJÁTÉK – György Dobray – 39' (Zichy liget)

21.00 – 22.30 Kertmozi: Lajkó – Cigány az űrben – magyar fekete komédia, 2018, 90 perc (16) Rendező: Lengyel Balázs, szereplők: Keresztes Tamás, Gyabronka József, Papadimitriu Athina (Zichy liget)

Sötétedéstől: fényfestés a fákon a MéhKasAulával (Zichy liget)

 

Május 12., szombat

10.00 – 19.00 Óriáshinta – Ringatózás, kikapcsolódás (Zichy liget)

Hozd a barátaidat, pihenjetek, beszélgessetek, ringatózzatok együtt az óriáshintában!

18.00 és 19.00 Dalok a 80-as évekből – Dinnyés József és Mohai Tamás játszik (Szent István Király Múzeum, Országzászló tér 3.)

19.00 Test közelből – A Székesfehérvári Balett Színház beavató táncszínházi programja (Zichy liget)

20.00 – 21.00 Kertmozi: Rövidfilmek:
     VI. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – a magyar versenyszekció díjnyertes filmjei:
     Last Call (27') – Legjobb rövidfilm
     A legjobb játék (20') – special mention
     Párnaarc (11') – Legkreatívabb történetmesélés
     Fiaskó (4') – Legígéretesebb 30 alatti rendező díja (Zichy liget)

21.00 – 23.10 Kertmozi: Fantomszál feliratos amerikai dráma, 2017, 130 perc (12)
Rendező: Paul Thomas Anderson, szereplők: Daniel Day-Lewis, Vicky Krieps, Lesley Manville (Zichy liget)

Sötétedéstől: fényfestés a fákon a MéhKasAulával (Zichy liget)

 

Május 13., vasárnap

10.00 – 19.00  Óriáshinta – Ringatózás, kikapcsolódás (Zichy liget)

Hozd a barátaidat, pihenjetek, beszélgessetek, ringatózzatok együtt az óriáshintában!

10.00 Camera obscura – A fényképezés hőskora Mosberger Róbert fotográfussal (Zichy liget)

A fényképezés hőskorába repít Mosberger Róbert utazó fotólaboratóriuma. A világban már sok helyen bemutatkozott, egyszerre látványos és érdekes optikai játszótéren kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhatnak a camera obscurák vizsgálata, cianotípia vagy fotógramm készítése közben.

15.00 Jocó bácsi világa Balatoni József Tanulj szabadon, taníts szabadon! című könyvének bemutatója. Beszélgetőtárs: Tibenszky Móni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója (Zichy liget – esőhelyszín: Táncház)

16.00 – 18.00 Diákok a Kortárson – Válogatás a Fejér Megyei Diáknapok produkcióiból. Vasvári Színpad: Tetemre hívás, Gorsium Művészeti Szakgimnázium: táncos darabok és Arany Timi: If I Ain't Got You, Pajor Dóri (Székesfehérvári Hunyadi Szakgimnázium): A nők mindenek fölöttt (Zichy liget – esőhelyszín: Táncház)

18.00 Cirkusz-KA akusztik koncert – Szlávics Anna és Rock Tamás etno-jazzformációja (Zichy liget – esőhelyszín: Táncház)

19.00 Shakespeare: A viharA Prospero Színkör előadása. Rendező: Micskó Zoltán, szereplők: Alföldi Áron, Bognár Beatrix, Csenki Réka, Czeller Péter, Csille Ildikó, Nagy Szabolcs, Piber Patrícia (A Szabadművelődés Háza)

20.00 – 21.00 Kertmozi: Rövidfilmek:
     ZÁRIDŐ – Kisjátékfilm – 19’
     NEM VAGYOK IDEVALÓSI – Maite Alberdi, Giedre Žickyte – 25' (Zichy liget)

21.00 – 22.30 Kertmozi: Budapest Noir magyar krimi-dráma, 2017, 90 perc (16)
Rendező: Gárdos Éva, szereplők: Kolovratnik Krisztián, Dobó Kata, Anger Zsolt, Kulka János (Zichy liget)

 

Május 14., hétfő

19.00 Jean Genet: Cselédek – A Prospero Színkör előadása. Rendező: Micskó Zoltán, szereplők: Bognár Beatrix, Bitter Barbara, Tóth Tímea (A Szabadművelődés Háza)

20.00 – 21.00 Kertmozi: Rövidfilmek:
     ZHALANASH, A FANTOMVÁROS – Marcin Sauter – 40'
     HANGULAT-VÁLTOZÁS – Kisjátékfilm – 9’
     LOVE – Animációs film – 14’ (Zichy liget)

21.00 – 23.00 Kertmozi: Csak még egyszer előre! magyar háborús film, 2016, 120 perc (12)
Rendező: Burján Zsigmond, szereplők: Matus György, Tűzkő Sándor, Barbély Gábor (Zichy liget)

 

Május 15., kedd

17.00 Formák, idomok alumíniumból, bronzból egy öntőmester szemszögéből – Jakab János öntőmester kiállítása. Köszöntőt mond: Simon József igazgató, megnyitja: dr. Kóródi István öntöde gyáregység termelésvezető, megtekinthető: június 5-ig (Köfém Oktatási és Közművelődési Központ, Verseci u. 1–15.)

18.30 A Cabaret Medrano koncertje (Zichy liget)

20.00 – 21.00 Kertmozi: Rövidfilm:
     MÁSIK MAGYARORSZÁG – Töredékek egy falu hétköznapjaiból – dokumentumfilm, 51', 2013 (Zichy liget)

21.00 – 23.10 Kertmozi: A Viszkis magyar akciófilm, 2017, 126 perc (16)
Rendező: Antal Nimród, szereplők: Szalay Bence, Mófa Piroska, Schneider Zoltán (Zichy liget)

 

Május 16., szerda

17.00 A legújabb akvarellek – Revák István festőművész kiállítása. Megnyitja: dr. Dienes Ottó Imre, megtekinthető: június 15-ig (Aranybulla Könyvtár Alapítvány, Köfém lakótelep 1.)

18.00 Váray László Akusztik Stand Up, vendégzenész: Tóth Balázs (szaxofon) (Zichy liget)

19.00 IdegenekA Prospero Színkör előadása. Rendező: Tóth Tímea, játsszák: Bognár Beatrix, Czeller Péter, Csenki Réka, Mészáros Anett, Varjas Benjámin (A Szabadművelődés Háza)

20.00 – 21.00 Kertmozi: Rövidfilmek:
     HIVATAL – tévéfilm, 52', 2015 (Zichy liget)

21.00 – 22.50 Kertmozi: Az állampolgár magyar filmdráma, 2017, 109 perc (12)
Rendező: Vranik Roland, szereplők: Arghavan Shekari, Dr. Cake–Baly Marcelo, Máhr Ági (Zichy liget)

 

Május 17., csütörtök

17.00 Beszélgetés Balázsy Pannával – Beszélgetőtárs: Benkő Andrea, a Kossuth Rádió riportere, szervező: Líra könyvesbolt (Zichy liget – esőhelyszín: Líra könyvesbolt)

17.00 Új könyvek a Vörösmarty Társaságtól – Bobory Zoltán Ima-Vers-Könyv című kötetét P. Maklári Éva és a szerző ismerteti meg az érdeklődőkkel. 18.30 Borbély László Feszület a ring felett és Finita la commedia című könyveit Dóka Andrea színművész és a szerző mutatja be. (Vörösmarty Terem, Kossuth utca 14.)

17.30 Bob és Bobék Orchestra – Arany és Petőfi (Zichy liget)

18.30 Fugato koncert (Zichy liget)

20.00 – 21.00 Kertmozi: Rövidfilmek:
     A BESZÉLGETÉS – Anastasia Novikova – 22'
     VOLT EGYSZER KÉT BALERINA – Dombrovszky Linda – 25' (Zichy liget)

21.00 – 22.50 Kertmozi: Sztálin halála mb. francia-angol vígjáték, 2017, 106 perc (16)
Rendező: Armando Iannucci, szereplők: Steve Buscemi, Jason Isaacs, Michael Palin (Zichy liget)

 

Május 18., péntek

10.00 Olvasni jó, alkotni jó – alkoss könyvet!Óriáskönyv és képregény készítése a Játszótárs Játékkészítő Műhely tagjaival és a Csodaceruza irodalmi és művészeti magazin szerkesztőivel (Zichy liget)

16.00 A kitűző öltöztetKészítsd el és vidd magaddal kitűző formájában a fesztivál logóját! (Zichy liget)

16.30 Duplacsavar (BuKo történetek 1.) – Tiszlavicz Mária könyvbemutatója (Zichy liget)

17.00 Beszélgetés Kemény IstvánnalModerátor: Gábor Gina újságíró (Zichy liget)

17.00 Új könyvek a Vörösmarty Társaságtól – A Saitos Lajos legszebb versei című új kötetet Balázs F. Attila költő, kiadóvezető mutatja be. 18.30 László Zsolt Hajnal a mélyben című könyvéről a szerzővel Lukácsy József beszélget. (Vörösmarty Terem, Kossuth utca 14.)

17.00 legyekura.org – Hangszínházi előadás. Írta és rendezte: Matuz János, játsszák: Körmendi Kristóf, Jenei Márton, Darkó Dániel, Nyári Ádám, Ferenczy-Nagy Bogi, Badi Rebeka (A Szabadművelődés Háza)

17.30 Nyiss ajtót a barkóságra! – Divatbemutató az Ózd környéki falvakban élő barkó népcsoport viseleteiből (Zichy liget)

18.30 Anna és Márton S. – koncert. Két karakteres előadó, Szlávics Anna és Somogyi Márton játékos kalandozása stílusok és műfajok között. (Zichy liget)

20.00 – 21.00 Kertmozi: Rövidfilmek:
     WELLNESS – Kisjátékfilm – 16’
     BOCS! – Kisjátékfilm – 18’ (Zichy liget)

21.00 – 23.05 Kertmozi: Jupiter holdja magyar filmdráma, 2017, 123 perc (16)
Rendező: Mundruczó Kornél, szereplők: Merab Ninidze, Cserhalmi György, Jéger Zsombor (Zichy liget)

Sötétedéstől: fényfestés a fákon a MéhKasAulával (Zichy liget)

 

Május 19., szombat

15.00–22.00 19. Jam-Bory-Vár – kisfesztivál a Bory-várban (Máriavölgy 54.)
Belépő: 900 forint, 12 éves kor alatt ingyenes

16.00 Spirotic retextil mandala workshop a Százoszlopos udvarban

16.30 Tótágas Színtársulat: Don Quijote de la Mancha kalandjai – gyerekszínház a Napsugárkertben, rendező: Kozáry Ferenc

17.00 Durvacrew (Dunaszerdahely) – DJ-program az Elefántos udvarban

17.30 Csángálló koncert a Százoszlopos udvarban

18.00 Megnyitó a Százoszlopos udvarban

18.30 Szabad vesződések – Fehér Vera kiállításának megnyitója a Vagyóczky-teremben

19.00 Ethnofil koncert a Százoszlopos udvarban

20.00 JamBory Slam az Elefántos udvarban

20.40 Korai Trancemission – koncert a Százoszlopos udvarban

22.00 Fluidum Fire-Katon jutsu – tűztánc-színház a vár egész területén

EGYÉB PROGRAMOK:

Moiré „elektro zen kert” – Sötétedéstől a vár külső homlokzatát a dunaszerdahelyi Durvacrew csapat vetíti, a Százoszlopos udvaron és a tornyokon a Méhkas Dia Project munkái láthatók.

A Bory-vártól a KNYKK különjáratai díjtalanul szállítják be a közönséget a városközpontba.

A hivatalos after dj Alex-szel az Ikonban kezdődik, a nem hivatalos a Kossuth Udvarház udvarán a Sexpantsal.

 

20.00 – 21.00 Kertmozi: Rövidfilmek:
     EGÉR – Animációs film – 5’ 30”
     TAKEAWAY SONG – Kisjátékfilm – 15’ (Zichy liget)

21.00 – 23.00 Kertmozi: Genezis magyar filmdráma, 2018, 120 perc (16)
Rendező: Bogdán Árpád, szereplők: Cseh Annamária, Csordás Milán, Danis Lídia (Zichy liget)

 

A 19. Kortárs Művészeti Fesztivál programjaira a 19. Jam-Bory-Vár kisfesztivál kivételével a belépés ingyenes. A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. A Zichy ligetbe szervezett programok közül azok, amelyeknél nincs jelezve esőhelyszín, kedvezőtlen időjárás esetén elmaradnak.

www.facebook.com/kortarsmuvesztifesztivalwww.fehervariprogram.hu

 

 

 

HÍREK


Fesztivál a ligetben
Játék a fénnyel
Zenei programok a Kortárson
 

Rólunk írták


 

 ESEMÉNYNAPTÁR

Share