Legyen szerencsénk!

Újévkor mindenki megteheti az első lépést szerencséje érdekében: a hagyományokat követve 2017. január elsején, vasárnap 14.00 órától ismét bőséget hozó lencsefőzelékkel kínálják a székesfehérváriakat az Alba Plaza előtti téren.

A magyar néphit szerint, ha szeretnénk egész évre szerencséssé és gazdaggá tenni magunkat, mindenképpen érdemes lencséből készült ételt fogyasztanunk az új esztendő első napján. A gazdagság és a bőség reményében Székesfehérvár Önkormányzata új hagyományt teremtett a 2013-as Szent István Emlékév kezdetén, amikor első alkalommal kínálták finom lencsefőzelékkel a városlakókat, akiket immár ötödször invitálnak erre az ízletes eseményre.

A nagysikerű kezdeményezés ezúttal is az Önkormányzat, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és az Alba Plaza összefogásával valósul meg. A Magyar Honvédség gulyáságyúiban készülő ízletes főzeléket január elsején 14.00 és 16.00 óra között kínálják egy pohár meleg teával együtt. A programon részt vesz dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás honvédelmi államtitkár és a város több önkormányzati képviselője; Rácz István százados, tábori lelkész pedig megáldja a lencsét.

A lencse egyébként nem csak a szerencsénkre és a gazdagságunkra van jó hatással, hanem az egészségünkre is. A népszerű hüvelyesnek ugyanis számos jótékony hatása ismert: jelentős fehérje- és rostforrás, továbbá dúskál A és B vitaminban, rendkívül gazdag nyomelemekben és ásványi anyagokban.  Színe alapján sárga, zöld, barna és fekete magvú lencsét ismerünk. Szakértők szerint a zöldlencsét levesnek és salátának érdemes elkészíteni, a fekete kiváló kísérője csirke- és halételeknek, sárga fajtája pedig dióra emlékeztető íze miatt a keleti ételek egyik jelentős alapanyaga.

A közösségteremtés jegyében jöjjenek el minél többen az eseményre, hogy együtt tehessük sikeressé, gazdaggá és szerencséssé a 2017-es esztendőt is!

Share