Katonazene és szertartásjáték

Az Art Café élő beszélgetéseinek második „felvonásában” kedden kora este a közönségkedvenc katonazenekari találkozóról és a Koronázási szertartásjátékról is szó esett a Városház téren, a Pátria teraszán.

Látrányi Viktória szerkesztő-műsorvezető elsőként Ruff Tamással, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar karmesterével és a Schmidt Zoltán dandártábornokkal beszélgetett a VI. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Találkozóról. A vendégek elmondták: nagy öröm, hogy egyre többen jönnek, élvezik a zenét a belvárosban, több ezren vesznek részt a térzenéken, nézik végig a szakalaki bemutatókat. Ez egyfajta kapcsolattartási lehetőség a civilek és a katonák között – emelte ki a dandártábornok. A rendezvény már nevében is különleges, hiszen egy igen jelentős, a Monarchia idejében tevékenykedő katonazenész emlékét őrzi, aki sokat tett Székesfehérvár zenei életéért. Az idei rendezvényen Budapestről, Tatáról és Debrecenből érkeznek vendégek a házigazda fehérváriak mellé – hangzott el, és ebben az évben is nagyszerű élmények várnak a közönségre, hiszen jól felkészült, igényes zenekarok vesznek részt a találkozón – mondta Ruff Tamás. A beszélgetésben arról is szó esett: a katonaság szigorú rendje, fegyelme nagyon is jól összeilleszthető a művészettel, hiszen aki hangszeren játszik, annak igenis fegyelmezettnek kell lenni, különösen, ha ezt egy zenekarban teszi. A helyőrségi zenekar egyébként évente 140 alkalommal szerepel különféle rendezvényeken, koncerteken, a felkészülést, a próbákat is hatékonyan, jól kell szervezni, ahhoz, hogy minőségi teljesítménnyel álljanak a közönség elé. A minőségről a Városház téren sétálók ízelítőt is kaptak, a Helyőrségi Zenekar rögtönzött kis koncerttel lepte meg az arra sétálókat.

A műsor második felében Cser-Palkovics András polgármester és Szikora János, a Vörösmarty színház igazgatója, a szertartásjáték rendezője volt a vendég. A polgármester a háttérben épülő színpadokra utalva – az Országalmánál a pénteki megnyitóra készülnek, a Nemzeti Emlékhelyen a szertartásjátékra – azt mondta: közel vagyunk már a fesztiválhoz, amit nagyon sokan várnak. A megnyitó nagyszabású és látványos lesz, a Mátyás-évhez kapcsolódva az uralkodó korát idézi meg. A Székesfehérvári Királyi Napok évről évre sok embert mozgat meg, és nem csak fehérváriakat, hiszen tele vannak a szállodák, rengeteg turista is tölti meg a belvárost ebben a másfél hétben. Szikora János elmondta: a Koronázási szertartásjáték szerdai próbájára már jön a zenekar is és azok a határon túli gyerekek is, akiknek idén tábort is szerveztek, ahol megismerkedhettek II. András korával. Azt szeretnénk elmesélni, amit a történelemkönyvek nem tanítanak – hangsúlyozta a rendező, aki szerint a történelemben nagyon fontos a személyiség. Az idei előadásban a királynégyilkosság fontos szerepet játszik: ebben az előadásban egy fajta koncepciót láthatnak a nézők Gertrúd brutális megöléséről, nem azt, amit a Bánk bán történetből ismerünk. Gertrúd mellett Szent Erzsébet alakja jelentős az előadásban: az Árpád-házi szentek között talán ő a legismertebb a világon. Ő a királykisasszony, aki tevékenységével, a szegények támogatásával kivívja a környezete ellenérzését. Közben pedig háromgyerekes anya és feleség – igazán szép történet az övé. Alakjáról a színházban kiállítást is rendeztek – hívta fel a figyelmet Szikora János.

Cser-Palkovics András arról is szólt, hogy az idei szertartásjáték megelőlegezi a közeledő jelentős évfordulókat: a város alapításának 1050., valamint az idei főszereplő, II. András által megfogalmazott Aranybulla kiadásának 800. évfordulóját. A városlakók figyelmébe ajánlotta a sok program közül a II. András életét bemutató mozgó történelmi képregényt, a II. Andrásról szóló kiállítást, a Musica Sacra koncertjét, a Koronázási szertartásjátékot, de a kínálat nagyon gazdag, jöjjön mindenki, élvezze a következő másfél hetet.

Hajnal Csilla
Fotó: Igari Balázs

Share
Weboldalunk sütiket használ, melyek segítenek számunkra, hogy színvonalasabb szolgáltatás nyújthassunk látogatóinknak. Továbbá a weboldal egyes részein személyes adatok megadására is van lehetőség, melyek kezeléséről további tájékoztatásért kérjük, tekintse meg az adatvédelmi tájékoztatót.
Adatkezelési tájékoztató Hozzájárulok Nem járulok hozzá